Hogyan segíthetnek a művészetek a jövőről való gondolkodásban vagy akár a jövő alakításában is? Milyen jövőt vagy jövőket tudunk elképzelni? Hogyan segíthet a képzelőerő abban, hogy megoldhatatlannak tűnő problémákkal foglalkozni tudjunk, elháríthatatlannak tűnő akadályok ellenére lássunk lehetőségeket?
A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Karán szervezett előadássorozatban Horváth Gideon képzőművész, Kicsák Lóránt filozófus, Horváth Eszter esztéta, Nemes Z. Márió költő és kritikus, valamint Schneider Ákos designelmélet szakember segítenek feltérképezni a kreativitás szokatlan magasságait.
Hiszen "A teremtés: arra való képesség, hogy létrehozza, ami nincs adva, és az adottból sem kombinatórikusan, sem másképpen nem levezethető.”
A Budapesti Metropolitan Egyetem MŰVÉSZETEK ÉS JÖVŐK címmel indított útjára egy öt részes előadássorozatot március és május között.
Az első meghívott vendég Horváth Gideon, aki Felvértező sebezhetőség a művészeti gyakorlatban címmel tartotta meg előadását, melyet az aktuális művészeti kutatása, a sebezhetőség (vulnerability) fogalmának újraértelmezése köré építette.
A sebezhetőség mítoszai című, Glassyard Galériában látható önálló kiállítása kapcsán tartott előadást arról, hogy képzőművészként mit jelenthet a sebezhetőség, mint a cselekvőképesség egy lehetséges formája, az elnyomó, normatív rendszerekkel szemben. A performansz-előadás során különböző szöveges és vizuális idézetekből összeállítva mutatta be azt, ahogy kutatói-alkotói folyamata felépül és formát ölt egy kiállítás keretében és azon túl. Az előadás arra is kitért, hogy a formatív erővé fordított sebezhetőség hogyan alakíthatja a képzelőerőt, és milyen előremutató módon lehet rá építkezni.
Horváth Gideon (1990) képzőművész, az Université Paris VIII. filmes szakán és a Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszékén tanult. Az elmúlt évek során munkáit a hazai intézményekben (OFF-Biennále, Ludwig Múzeum, Budapest Galéria, MODEM stb.) és külföldi galériákban (Galerie Krinzinger, Bécs, IMT Gallery, London, TIC Gallery, Brno, <rotor>, Graz stb.) egyaránt kiállították. Alkotásai nyilvános (Kiscelli Múzeum) és magángyűjteményekben is megtalálhatóak. A Glassyard Galériában A sebezhetőség mítoszai című kiállításán az Akademie Schloss Solitude-ben töltött rezidencia program alatt kezdett el dolgozni. A tárlat a patriarchális berendezkedés normatív elvárásainak és szerepmintákkal kapcsolatos sztereotípiáinak érzéki, taktilis-tapasztalatra építő kritikája. Hasonlóan korábbi munkáihoz az egykori nagypolgári lakás négy egymásba kapcsolódó terébe szcenografált új szobor installációjának alapját is több elméleti munka és tematikus impulzus adja. A nemek közti átjárhatóságot, a szexuális irányultságok változékonyságát és a változó testekben való létezés szabadságának lehetőségeit a kiállítás a sebezhetőség (vulnerability) esztétikai és politikai értelmezései és a hozzájuk kapcsolódó téveszmék lebontása felől vizsgálja. Ennek a feszültségét jelenítik meg a mitológiai, természeti és anatómiai idézetekből építkező töredékes és diffúz terek. A különösen érzékeny, formálható és mégis reziliens méhviasszal most dolgozik először színezett formában.
A sorozat 2. eseményén Kicsák Lóránt: Az eszmetörténeti tudás hasznáról és káráról c. előadásában abból indul, hogy amikor az újnak és a másnak a reményében gondolkodunk, egy új világ és egy másmilyen élet ígéretével, óhatatlanul felmerül a kérdés, milyen lehetőségek adottak a jövőben.
Az adott pedig a múlt felé fordítja a figyelmünket, mintha a jövő a múltból létezne, és a kereteit a már rendelkezésre álló lehetőségek jelölnék ki. A múlt ismerete egyszerre mérheti fel a jövőbeli cselekvési lehetőségeket, és kényszeríthet arra, hogy leszámoljunk a teljes újrakezdés illúziójával. Az eszmetörténeti tudás azonban még kritikai formájában sem tűnik elegendőnek ahhoz, hogy radikális változásokat idézzen elő, ha nem képes új értelmeket és új jelentéseket képezni, melyek nemcsak a világ szemléletében, de a világban való cselekvés számára bizonyulnak hatékonynak. Az előadás olyan centrális jelentéseket jár körül a dekonstruktív kritika szándékával, amelyek meghatározzák mai létezésünket, a világértelmezésünket, a világhoz, másokhoz és önmagunkhoz fűződő viszonyainkat, és útjában állnak annak, hogy új egyéni és társadalmi létmódok bukkanjanak fel.
Dr. habil. Kicsák Lóránt filozófus, habilitált egyetemi docens, a METU Művészeti és Kreatívipari Karának oktatója, óraadóként korábban a Kritikai gondolkodás és művészetek című kurzust tanította. 2002-ben PhD-fokozatot, 2020-ban habilitált doktori címet szerzett a Debreceni Egyetemen filozófiai tudományok területén A jelenlét-problematika Derridánál és Heideggernél, illetve Dekonstruktív intézménykritikák című értekezéseivel. Önálló kötetei: Aporiák próbatétele, Filozófiai üdvtechnikák. Kutatási területe a 20. századi német és francia fenomenológia, dekonstrukció, posztstrukturalizmus. Jelenleg performatív szemléletű kultúratudományi értelmezésekkel, társadalomfilozófiai kérdésekkel és intézménykritikával foglalkozik. Alapítója és vezetője az EKKE BMK Performativitás Interdiszciplináris Kutatócsoportjának, szerkesztője a Performa Kultúra- és Társadalomfilozófiai elektronikus folyóiratnak.
3. előadás Horváth Eszter: Hálók, hálózatok, kapcsolódások. Mit kezdhet egymással a tudomány és a művészet?
Első, 2005-ös háló-installációja óta rendíthetetlenül és megállíthatatlanul, Tomas Saraceno pókjai behálózzák a nyugati világot. Belső tereink ősellensége mára teljes jogú, megbecsült része a kultúránknak, anyagi-szellemi világunknak, sőt, túlzás nélkül állítható, hogy napjaink kulturális ikonjává szőtte-fonta magát. A pókháló kulturális modell, dinamikusan fejlődő világunk szerves, sőt központi szervező eleme. Plasztikus, dinamikus, rugalmas, eleven – a világháló digitális modellje a pókháló biodinamikájának köszönhetően haladja meg önmagát.
Mindeközben: a tudós-filozófus Donna Haraway a fikció erejével terjeszti a hálózatok tudományát, annak elméletét és gyakorlatát, a klasszikus tudományterületek határain messze túlmutatóan. A fikció immár tudományos módszer – különösen igaz ez a science fiction esetében, amely Haraway szótárában a science fact és a speculative fabulation erőterében nyer új értelmet, innovatív jelentésárnyalatot. A tudományos hipotézisek, gondolatkísérletek alapvető fikcionalitása teret enged a kísérletezésnek, a kreativitásnak, lehetőséget teremtve az inter- és transzdiszciplináris kutatások ágas-bogas kapcsolatrendszerének – annak a Cselekvő-Hálózatnak (ld. „Actor Network Theory”), amelynek leírásakor a tudományszociológus, filozófus és korszakalkotó jelentőségű kiállítások kurátora, Bruno Latour (Haraway egyik legközelebbi szövetségese), Saraceno munkásságát korunk egyik legjelentősebb tudományos együtt-hatójaként jellemzi.
Ebben az erőtérben mozog majd az előadás: művészetek, tudományágak, filozófiák korunkat meghatározó kooperatív kapcsolatrendszerét próbáljuk feltérképezni – és az együtt-működés itt kulcsfogalom: látni fogjuk, egyik résztvevő sem működik a többi nélkül.
4. Schneider Ákos:Az eljövendő dolgok alakja – Spekuláció és design című előadásában nyomon követi, ahogy a modern design elválaszthatatlanul összefonódott a felhasználói magatartások és interakciók tömeges monitorozásával. A digitális kapitalizmus ideális alanyát a hálózatba kapcsolt adatfogyasztó/adatszolgáltató testesíti meg; a felhasználói igények feletti rendelkezés pedig a jövő statisztikai uralásának zálogává vált. A designkultúra számára is ez jelenti az adatbázisok valódi tétjét, miközben az „életminőség javításának” célkitűzése a 21. századra egyre inkább kötött, technodeterminisztikus pályán mozog. Mindez bénulásként, a képzelet paralíziseként tűnik fel, hiszen csak azt kapjuk, amit adunk: a ma kinyert fogyasztói adatok határozzák meg a holnap eljövendő dolgok alakját. Az előadás a felhasználó-központú tervezői kultúra mellett alternatív belépési pontokról kezd el spekulálni.
2022-ben szerzett fokozatot a MOME Doktori Iskolájában. Első könyve „Az emberközpontú tervezés határai – Spekulatív design és poszthumán állapot” címmel jelent meg ugyanebben az évben a Typotex kiadónál. A kortárs design és művészet területén számos szakcikk és interjú szerzője, 2015-től a Designisso magazin társfőszerkesztője. Írásai az ökológiától az emergens technológiáig vizsgálják a tervezett környezet hatásait és jelenségeit. Oktatott tárgyai elsősorban a designfilozófia aktuális kérdéseire fókuszálnak, és olyan témákat érintenek, mint a több-mint-emberi tervezés, a fajok közötti társalkotás vagy a generatív design. ÚNKP ösztöndíjasként (2017–2018) a designkutatás, művészeti kutatás kérdéskörével foglalkozott, később vendégkutatóként tevékenykedett a City University of Hong Kong kreatív média intézetében (2018). Tanácsadóként és szerkesztőként gyakori résztvevője felsőoktatáshoz kapcsolódó fejlesztési projekteknek. Korábban a MOME Design- és művészetmenedzsment mesterképzésén tanult, illetve esztétika szakot és jogot végzett az ELTE-n.
5. Nemes Z. Márió: Spekulatív világteremtés a kortárs sci-fiben.
Nemes Z. Márió „Spekulatív világteremtés a kortárs sci-fiben” című előadásában a spekulatív gondolkodás és a világteremtés közti lehetséges esztétikai kapcsolatokra próbál rámutatni a tömegkultúra, képzőművészet és design határterületeit vizsgálva. Ennek során a spekuláció mint esztétika stratégia elemzése lenne a központban, illetve az a kérdés, hogy a kortárs világteremtési tendenciákat hogyan befolyásolja a digitális kultúra technológiafelfogása. Az előadás hosszabban foglalkozik majd Denis Villeneuve Dűne (2021) című szuperprodukciójával, melyben a sci-fi prométheuszi éthoszának kudarcával szembesülhetünk, azzal a folyamattal, hogy a totális tervezettség poszthumán hétköznapjai hogyan próbálják gyarmatosítani a fantasztikus világok idegenségét.
2009-ben végzett az ELTE BTK filozófia és esztétika szakán. Egyetemi és doktori tanulmányai alatt ösztöndíjjal kutatott Bécsben és Berlinben. 2013-ban védte meg az Esztétika és antropológia – Az antropológiai színrevitel mint esztétikai dehumanizáció című doktori dolgozatát, mely ugyanabban az évben megkapta a Magyar Filozófiai Társaság Cogito-díját. A Telep csoport, a Technologie und das Unheimliche kultúraelméleti fanzine és alkotói kollektíva, illetve a hungarofuturista mozgalom alapító tagja. Költői tevékenységéért Sziveri János-díjat (2015), Hazai Attila Irodalmi Díjat (2019), Csáth Géza-díjat (2021) és Baumgarten-emlékdíjat (2022) kapott. Kutatási területe: kortárs irodalom és képzőművészet, populáris kultúra, filozófiai antropológia, antropológiai esztétika, poszthumanizmus.